Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban írtunk még arról, hogy mik a legjobb Tinder nyitószövegek. Ha még emlékeztek, akkor (az egyébként kevés) női olvasónkat kértük meg, hogy elemezzék a legjobb openereket.
Szerettétek, követelték, szóval elkészítettük ennek a legújabb, laza kapcsolatos, egyéjszakás változatát is.
Így néhány visszatérő, és pár új olvasónkat arra kértük, hogy meséljék el, mik voltak azok az üzenetek, amik egyéjszakás kalandokká (one night standekké - rövidítve ONS-ekké) fajultak.
Nézzük is meg őket!
„Hazakísérhetlek? Anyukám azt mondta, kövessem az álmaimat.” Na, ez aranyos volt, és volt benne poén is. Gondoltam rátolok én is: "Oks, de remélem, nem csak rossz álmok gyötörnek! Na és btw hova is kísérnél pontosan?”. Ezzel sikerült elindítani egy könnyed kis small talkot, mert a srác kapásból visszakérdezett, hogy „Hát, mondjuk a legközelebbi borozóba... maybe?!”. Így már rögtön volt egy közös cél, és mivel nem volt erőltetett, de mégis kedves volt, végül elmentem vele. Jó kis randi lett, és legalább nem unalmas dumával kezdett. - Eszter 24
„Csak szólni akartam, hogy valami cuki van az arcodon.” Ez a szöveg elsőre fel sem tűnt, mennyire kis cuki. Végül visszaírtam neki: "Mi, egy vigyor?" – erre persze ő is folytatta a játékot, és valahogy teljesen természetes beszélgetés lett belőle... tudod, amikor érzed hogy megvan a kémia. Végül randi lett belőle, de nem mélyültünk el túlságosan, élőben ez a kémia már annyira nem "adta". De ókat dumáltunk, és megmaradtunk "Tinder-haveroknak". Néha még most is írogatunk egymásnak, ha unatkozunk. - Anna, 29
„Okés-okés, végre itt vagyok. Mi a másik két kívánságod?” Őhhmm... őszintén? Imádom az ilyen szövegeket. Kicsit nagyképű, kicsit gyökér, de éppen ezért tetszik! Visszaírtam neki, hogy "Hogy egy: ne legyél unalmas, és kettő hogy ne küldj dick pickeket". Vette a lapot, továbbra is vicces volt, egyiket sem küldte, aztán magától elhívott egy italra. Elmentem vele, és egyáltalán nem volt unalmas. Végül nem lett szerelem, de azért összejártunk. - Klaudia, 29
„Látom, mindkettőnkek jó az ízlése!" Egyszerű csaj vagyok, szerintem ezért működött nálam. Nem akarta túlbonyolítani a dolgot, csak dobott egy bókot, ami viszonylag eredeti. Visszaírtam neki, hogy "Eddig okés, de mi a helyzet a brokkolival?". Mind a ketten utáltuk, és tök jó játék lett belőle. Rájöttünk, hogy elég sok bennünk a közös, például szerettük a rozé borokat. Úgyhogy 3 órával később már hozott is át 4 üveggel... Durva volt. - Bianka, 25
„Hallod, nekem tök új ez a Tinder. Most ez hogy működik akkor már járunk?” Kövezzetek meg, de ez nálam valamiért betalált. (Mondjuk pihent az agyam eléggé.) Visszaírtam neki: "Igen, és mikor jön a gyűrű?". Mondta, hogy van egy ornitológus haverja (madárgyűrűzéssel foglalkozik - szerk.) tőle majd elkér egyet, de csak kedden találkoznak. Zseni volt, szórakoztató. Nem volt kimondottan helyes, de engem amúgy is a humor és az EQ vesz le a lábamról... - Viktória, 27
„SZIA! GÁBOR VAGYOK ÉS HA FESZÜLT LESZEK, KIABÁLOK!” A hülye... már bocs. De tényleg... Akkora ökör volt, hogy nekem is muszáj volt kiabálva visszaírni. Aztán egy fél napot így végigbeszéltünk érted... Utána átmentem hozzá, és végül abszolúte nem volt zavarban... Sőt! Sajnos el kellett költöznie, pedig jó kis barátság extrákkal kapcsolat volt... Kár érte. - Zsófi, 26
„Nem is tudod, hányszor húztam balra, hogy végre megtaláljalak.” Átlátszós, klisés, de megvolt benne a szándék. Úgyhogy visszaírtam, hogy hányszor. "Nem számoltam, de utoljára akkor görcsölt így a kezem, amikor kiskamasz lettem." Van olyan csaj, aki erre nem ír vissza? Na mindegy, szeretem, ha nem veszi magát túl komolyan az ember, és végül randiztunk is. Semmi komoly nem lett belőle, de votl azért egy jó este. Ez valahogy pont elég is volt.- Enikő, 33
„Nem tudok jó nyitószöveget, de lehetek őszinte? Egész egyszerűen csak rohadtul bejössz.” Hát, ez a klasszikus "nem tudok jó nyitószöveget" dumától kicsit már feláll a szőr a hátamon. Ráadásul nem volt túl eredeti sem, de értékeltem az őszinteségét, szóval nem hagyhattam szó nélkül. (Mondjuk alapból is szimpi volt a képek alapján.) Visszaírtam neki, hogy "Hát, akkor ne is fáradj a nyitószövegekkel, már megvolt, biztonságban vagy". Ebből simán kialakult egy beszélgetés, és el is hívott randizni. Végül elmentem vele, és nem csalódtam, mert a srác élőben is őszinte volt, ami nekem fontos. - Emese, 26
„Szia Anita, tudod mi az érdekes a képeidben?” Őszintén kíváncsi voltam, hogy mit fog mondani erre, szóval visszaírtam. Vártam, hogy valami okosat mondjon, de végül csak annyit írt, hogy "Te". Bemm! Teljesen kivoltam. Utána viszont valahogy nem tudom miért, de az ujja köré csavart. Kicsit talán bele is zúgtam, de végül nem lett semmi komoly. Mondjuk nem rajtam múlt... - Laura, 25
„Tele van a hűtőm kajával... Átmegyünk és csináljunk valamit vagy először beszélgessünk?”Nem tudom, hogy csinálta, a képeimen pedig az látszik hogy tök vékony vagyok... De imádom a kajákat, szóval megvett. Egy srác, aki ennyire laza, hogy rögtön kajával indít, az csak jó lehet, nem? (Átküldtem a barátnőimnek, ők mondjuk azt mondták, hogy ez rohadt creepy (ijesztő - szerk.)). Csak miattuk nem mentem át egyből, de addig beszélgettünk a kajákról és húzta az agyam, hogy elvitt vacsizni. Fenomenális randi volt, te jó isten! Legközelebb már ő főzőtt nekem, resztelt májat (nem tehetek róla, ez a kedvencem). Azóta sem ettem jobbat. - Olívia, 28
„Oké, randizhatunk, de csak egy feltétellel...” Itt egy srác, aki már az elején kiköti, hogy van egy feltétele... hát mondom, na jó, halljuk, mi lesz az. Visszaírtam neki, hogy „Jól hangzik, de mi az a feltétel? Talán egy mozijegy vagy egy kávé a Gozsduban?”. Aztán kiderült, hogy semmi extra, csak azt akarta, hogy menjünk ki a parkba kutyát sétáltatni. Bevallom, elég random volt, de mivel bírom az állatokat, beleegyeztem. Nem lett belőle nagy szerelem, de egy laza, jópofa délutánt azért eltöltöttünk. - Mira, 31
„Kaptál már agyf*szt azért, mikor valamit kajálni akartál, de te voltál az egyetlen snack a lakásban?” Pont dolgoztam, mégis hangosan felröhögtem. Ki mond ilyet?! Azonnal válaszoltam neki, hogy „Ja, pedig elég nehezen vesnack el a férfiak”, és onnantól kezdve csak pörögtek a snackes szóviccek. A srác teljesen bolond volt, de a legjobb értelemben. Kiderült, hogy imád főzni, szóval végül átmentem hozzá, és... hát ő volt a snack, annyit elárulok. - Noémi, 34
Nézd meg TikTokon, hogyan lehetsz sikeres a Tinderen
Csináltunk egy TikTok videót arról, amiben 1 percben összefoglaljuk, hogy hogyan lehet sikered a társkeresőkön. Nézz bele, hátha hasznos lesz:
A jó Tinder nyitószöveg csak egy dolog, de ha a kép rossz...
Sajnos vagy sem, de a nyitószöveget bizony úgy el lehet szúrni egy rossz profilképpel, mint annak a rendje.
Persze simán mondhatnád erre, hogy “de hiszen erre ott van a mobilom, lövök magamról pár jó szelfit, oszt' kész”, de sajnos ez az esetek 99%-ában nem lesz elég. Sőt, a szelfik… maradjunk annyiban, hogy baromi előnytelenek. Ahogy az üzenetekbe, úgy ebbe is bele kell rakni a munkát.
De ne szonytyolodj el: két jó hírünk is van.
Az egyik, hogy tudunk rólad profi társkereső fotókat lőni, így a munka neheze a miénk lesz.
A másik igazából nekünk jó hír, mert valójában nem munkaként fogjuk fel, hiszen imádjuk azt, amit csinálunk, a portré fotózást.
Ezért is születhettek olyan életszerű, mégis profi fotók, mint amilyeneket alább is láthattok.
Comments